Első találkozás a makrobiotikával
A makrobiotikáról először tizennégy éves koromban hallottam Amerikában. Vendéglátóim - pár éve Amerikába települt baráti család - akkor éppen makrobiotikusok voltak. Nekik egyébként mindig kellett valamilyen alternatív gyógymód és étrend, amelyben hinni tudtak, bár a makrobitoika azt hiszem, hogy megmaradt. A kint töltött egy hónap alatt szinte minden nap beszélgettünk erről: a filozófiai hátteréről, az "igenekről" és a "nemekről"; ilyen "nem" volt például a tej, a hús, a cukor, a fehér liszt - nem meglepő módon, és a túl sok gyümölcs - meglepő módon.
Gabonák, hüvelyesek, tengeri füvek, szójaszósz, miszó, tofu és az addig nem ismert brokkoli: azt hiszem, hogy ennyi maradt meg akkor az "igenekből", meg számtalan történet a halálból visszatérő betegekről, csodálatos gyógyulásokról.
Akkor ettem először életemben makrobiotikus ételt: reggelire valamilyen tofus-brokkolis omlettszerű készítményt szójaszósszal. És nem tudom megmondani, hogy mi fogott meg egy tizenéves, rántott húson, húslevesen, rakott krumplin és töltött káposztán nevelkedett gyereket a makrobiotikában, csak azt tudom, hogy elraktároztam az egészet valahogy így: "Jól van, tegyük el ezt az információt későbbre, amikor majd jön az 'egészségügyi kihívás' - ahogyan a makrobiotika tapintatosan a betegségekről beszél -, de addig is irány a pizzéria, a burgerek és a kóla..."
Pánikbetegség 15 év múlva
A reklámszakmában nagyon sokan átesnek pánikrohamon és sokaknál meg is marad a pánikbetegség. Én is így jártam ezzel. Ez volt az első alkalom, amikor elővettem a makrobiotikus emlékeket: igyekeztem minden állati eredetű ételt kiiktatni az étrendemből, és minél több zöldséget és hüvelyest enni. Az akkori étkezésemnek a makrobiotikához nem sok köze volt - ez most már látom, sokkal inkább valamilyen vegán életmód volt, amely azonban segített a pánikbetegség legyőzésében.
A makrobiotika újra színre lép
Két éve megismerkedtem valakivel, aki az első találkozáskor elárulta, hogy Ő makrobiotikus. És mivel a makrobiotika központból rendelt ebédet, sokszor ebédeltem Vele makorbiotikus ételeket. Minden étkezés után ugyanaz az érzés: ez a vegán étrendnél is sokkal könnyebb és tisztább.
Aztán tavaly bekopogtatott az egészségügyi kihívás: nem túl drasztikusan, de azért határozottan jelezte, hogy váltani kell. Ekkor kerestem fel Sebestyén Szilviát a Makrobiotika intézet vezetőjét, aki étrendet és recepteket adott, majd pár hónappal később felkerestem a szintén markobiotikával foglalkozó Ráth Zsuzsát, aki Szilvia étrendjénél is szigorúbb recepteket és étrendet adott.
És hogy akkor én most vegán vagy makrobiotikus vagyok? Nem, mert olykor, vagy talán az olykornál is sűrűbben megbotlom. Sőt, néha szándékosan lépek félre. Az egyik markobitoikáról szóló könyvben van egy mondat: az ember egy egész életen át tanulja a makrobiotikát, de talán egy élet sem elég hozzá.
Erről a blogról
Ezt a blogot több okból indítottam el. Szeretném a makrobiotikával, vegán étrenddel kapcsolatos élményeimet, tapasztalataimat, receptjeimet megosztani. A másik: mindig is nagyon tetszett, ahogyan mediterrán népek - főleg az olaszok - estélyi ruhába öltöztetik a nép olyan egyszerű ételeit, mint a fokhagymás tészta vagy a káposzta alapú ribollita leves. Ezért kapott a blog nevében helyet a kelkáposzta főzelék. Összefoglalva: vegán, olykor makrobiotikába hajló gasztronómiai kalandozások; főszerepben egyszerű, ugyanakkor nemes alapanyagok.
Ez hát az első bejegyzés... Folytatás hamarosan...
A blog Facebook oldala: https://www.facebook.com/kelkaposztafozelek
A makrobiotikus "tanulmányaim" egyik első és mind a mai napig meghatározó élménye a jégcsapretek-itallal való találkozás. A jégcsapretket vékony lyukú reszelőn kell lereszelni, és kétszeres mennyiségű vízzel gyengéd lángon körülbelül tíz percig főzni. (Mint minden nagyszerű dolog, ez is nagyon egyszerű...)
